2011. június 23., csütörtök

Az óra, amelyben élsz

Nem is tudom, de úgy látszik vénségemre rájövök, hogy későn érő típus vagyok, vagy csak butulok. Jó néhány nap óta teszem-veszem a gondolataimat. Annyi mindent nem értek! Összegabalyodnak a már feltételezett elméleteim. Jaj, nem kár értük, nem valami filozófikus tanokból merített tézisek, csak olyan egyszerű mindennapi asszonyos képzelgések. Legutóbbi megdöbbenésem a június 4-ei „nemzeti összetartozás napja volt”, Örömünnepet ültünk! A magyarok boldogságos összetartozását, az újrakezdést szajkózták politikusaink, határon innen és túl. Pedig úgy tűnik, hogy elaprózott kis nemzetünk szanaszét kapaszkodik a számunkra érthetetlen kijelentésekben.
Azt mondják, hogy annak idején az őseink vérrel pecsételték meg a nemzeti szövetséget, és most az megint megújul, csak más formában. De hogyan és kivel? Hol van az a bizonyos összetartás? Ha két magyar találkozik rögtön veszekedni kezd, a gyűlölködés szikrái csak úgy sercegnek körülöttük. Újabb és újabb pártok zilálják szét igazukat ránk erőltetve a még itthon leledző kis magyarságnak. Az üres, be nem váltott igéretek a közömbösseg burkába szorítják a mindennapi, egyszerű polgárokat. Kicsi örömökbe kapaszkodunk, a szabadság érzetét nemcsak az üdülő telepen akarjuk megélni, hanem az egymás iránti tiszteletben, szeretetben.
Szép példa erre a székelységbe tartó vonat fogadása, amikor ismeretlen, de egy nyelvet beszélő emberek egymás tekintetébe kapaszkodva keresték a múltat, jelent és a jövőt. Párás, fiatal vagy öregedő „két szem nézésének találkozása, két léleknek az érintkezése. Fárenheit hőmérőjén nincs annyi fok, amennyivel az ilyen érintkezéseket megmérni lehetne. Mi rengeteg a különbség, mikor két összenéző szemben a gyűlölet kén-lángja pokolzik, s amikor két lélek némán megcsókolja egymást.” Gárdonyi Gézánál senki a világon nem tudná kifejezőbben érzékeltetni azt a hangulatot, amit akkor ott éreztünk. Hasonló, de más  fennköltség jellemezte a családi délutánt is, amit az összegyűltek közös imával pecsételték meg. Szeszesital nélküli, ásványvizes, ízletes bográcsos, finom kenyeres, jó zenével fűszerezett és szeretettel meghintett buli volt. A hegyközi reformátusok presbitériuma szép példájával, jó hangulatával az időjárás is egyetértett, ragyogott a nap, a szél meg simogatott.
A nagy összetertozáshoz ez kevés, de azt mondják, hogy az élet értelme az apró örömökből áll. Hogy ép ésszel túl tudjuk élni a mindennapok szűkös keménységét, Gárdonyi szavai erősítsenek. „A múlt nem a tied, csak az utána vonuló árnyék. A jövő nem a tied, csak az elébed vetődő sugara. Az óra a tied. Csupán az óra, amelyben élsz. Ne siess ki belőle.”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése