ANYÁM KEZÉRE GONDOLOK

Egy kicsit lelassult az idő.  Egy kicsit megszelidült a világ. A jószagú május, az anyáknapi ünneplések megbolygatták a város hangulatát. Míg fátyolos szemmel hallgattam gyermekeink, unokáink remegő hangú szavalatait, énekléseit nagyanyám és édesanyám alakjai elevenedtek fel előttem, és Sárközi Gerő verse: ”Anyám kezére gondolok,/ amely tán el is porladott./ Egy évig pólyált engemet,/ ötvenig fogta kezemet….S nem kellett csak egy rövid nap,/ elengedtem-s ő elmaradt.” A temető anyák napján úgy felelvenedik, mintha a holtak lelke csalogatná az élők sokaságát. Megbékélni, megbocsátásra várni, vigasztalást remélni rójak az utakat illatos virágokkal a hozzátartozók. Egy simogatás a sírkövekre, egy emlékfoszlány, egy könnycsepp, egy csokor jut halottainknak, anyáinknak, apáinknak, ne adja Isten, a gyermekeinknek. Ebben a csupa melegséget árasztó gyönyörű szép májusi napon a temető csendjében, anyám sírjánál Reményik sorai ötlenek elő: Ha van igazság, hallania kell/ Most mindent, ami lelket fölemel./ Madarak ezerhangú kórusát/ A tavaszodó mennyországon át…..A gyermekeit és az unokáit,/ Ahogy hangjuk fölhat a mennyországig. Itt örök csendre kárhozott füle / Ott örök muzsikával van tele./S ha Isten van, meg nem szűnik soha/ E mindent –karpótló szimfónia.”