Üvegfestményeim









BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT!

Nem tudtam pontosan, hogy mit akarok, de azt tökéletesen megvalósítottam.

Napoleon, Bonaparte




Messze tekints. A pálya kicsiny; túl rajta nagyobb vár.

Kölcsey Ferenc





Mi a nagy álom? A nagy álom sok kis álomból és az alázatnak, az álom jelzései előtt való meghódolásnak sok aktusából áll. A nagy álom a jövő és annak az új világnak a képe, amelyet még nem értünk.
Jung, Carl Gustav




Egy adott időpontban született dolog magán viseli a pillanat valamennyi sajátosságát.
Jung, Carl Gustav



„Minden amire szükséged van, mélyen benned él és várja, hogy megmutatkozhasson.
Csak maradj csendben és adj időt, hogy ami belül van, megtalálhasson téged.”
Caddy, Eileen





„A képzelet az alkotás kezdete. Elképzeljük, amire vágyunk, azt akarjuk, amit elképzelünk, s végül megalkotjuk, amit akarunk.”
Shaw, George Bernard




"A kíváncsi ránéz valamire, és azt kérdi: "Miért?" Az alkotó megálmodik valamit, és azt kérdezi: "Miért ne?" "
Dbamária, ernando




Életünk maga is alkotás, csak rajtunk múlik, hogy alkotás legyen.
Menuhin, Yehudi




Semmi evilági dolog nem örökös, de könnyen az örökkévalóság jelévé válhat.
von Le Fort, Gertrud




Egyetlen ideált sem szabad megvalósítani. Akkor vége. Csak maradjon fönn a felhők között. Úgy hat és úgy él.
Kosztolányi Dezső




Jobb sikertelennek lenni az eredetiségben, mint sikeresenek az utánzásban.
Melville, Herman




A komolykodóknak kevés eredeti ötletük van. Az ötletgazdag emberek sosem komolyak.
Valéry, Paul





Kezében és cselekedeteiben most biztonság volt, erő és feszítő öröm, még többet tudni és tenni.
Fekete István



Őrizd az embert magadban, hogy jogod legyen a szóhoz, hogy súlya lehessen a szavaidnak, hogy méltó maradj a munkához.
Kósa Ferenc


 mi kicsi Szőllős-i templomunk Feltámadás hajnalán




Az élet egyikünk számára sem könnyű, de nincs semmi baj ha van kitartásunk és főleg önbizalmunk. Hinnünk kell hogy tehetségesek vagyunk valamiben és hogy ezt a valamit bármi áron is el kell érnünk.
Madame Curie




S még valami, csodával határos: beteljesíthetjük álmainkat.
Fable, Vavyan



Augusztus 20.




„A legmerészebb álmok mindig a lehetetlent valósítják meg.” 
Smith, Will



„Soha ne lépj hátra, még akkor se, ha lendületet akarsz venni.”
Garcia, Andy








"Szabad az ellenségtől is tanulni."
Ovidius




"Ne azzal mérd magad amit eddig tettél, hanem azzal, amit elérhettél volna képességeiddel."
Wooden, John


"Az élet: a lehetőségek és a következmények végtelen kombinációja."
Mist, Kathleen






"A magabiztosság-miként a művészet-soha nem abból fakad, hogy tudod a válaszokat,hanem abból hogy nyitott vagy minden kérdésre"
Stevens, Gary



"A boldogság más mint az öröm. A boldogsághoz hozzátartozik a küzdelem,a tudás,a teljesítmény." 
Sheehan, George




A remény jó dolog - talán a legjobb. És a jó dolgok nem halnak meg.
King, Stephen





"Minden álmunk valóra válhat, ha van bátorságunk a nyomukba eredni."
Disney, Walt



Mint magadat úgy munkáld a világot. Tedd teljessé, mi csak tökéletes. Tetteidben túl kell élned halálod, megszületni másként nem érdemes.
Horváth Imre





Ha még nem csináltál egy dolgot, próbálkozz meg vele háromszor. Először, hogy legyőzd a félelmed. Másodszor, hogy megtanuld, hogyan kell csinálni. Harmadszor, hogy kiderítsd, szereted-e csinálni.
Thomson, Virgil




Amit a cél elérésével kapunk közel sem olyan fontos, mint amivé válunk, amíg azt elérjük.
Zig Ziglar






Csak a középszerűek nyújtják mindig a legjobb formájukat.
Giraudoux, Jean


Ha minket földbe letesznek,
ott is majd téged szeretlek,
őszi záporral mosdatlak,
vadszőlő-lombbal csókollak. 
Weöres Sándor





Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.
Biblia




Az ambíció csak akkor ártalmas, ha nincs arányban a képeségekkel. Ha valaki többet akar, mint amire képes, egyszerre lesz boldogtalan és kiszolgáltatott.
Hillard, Georg S.


..a virágok szemeiben Isten beszél, Isten néz...
Jókai Mór




Az elegancia nem azt jelenti, hogy észrevesznek hanem azt, hogy emlékeznek rád!
Armani, Giorgio





„A művészet, meg minden egyéb is, abban a pillanatban elromlik, amint tudatosan akarnak tőle valamit.”
Knight, E.




„Minden embernek rág a szíve mélyén valami szenvedély, mint féreg a gyümölcsben.”
Dumas, Alexandre




Ha hallassz belül egy hangot, ami azt súgja: "nem tudsz festeni!", akkor okvetlenül állj neki festeni, és a hang elnémul.
Van Gogh, Vincent




A művészet minden titka talán ez: elrendezni tudni a rendezetlen érzelmi felindulásokat, de úgy elrendezni, hogy még erősebben éreztessük rendezetlenségüket.
Ramuz, Charles-Ferdinand




Behunyom a szemem, mivel látni akarok.
Gauguin, Paul



A boldogság az eredményesség örömében és az alkotó munkában van.
Roosevelt, Frankl





"... idõtlen fények közt repültem a fényszigettenger porszemszigetén szigetporszemek fényporszeme, én."
Szabó Lőrinc





Kérdés, kísértés és titok. Én azt várom: valaki majd Hívni fog S édes, meleg szájjal Sugja meg majd, hogy ki vagyok. 
Ady Endre




Hinni a szépet, lehetetlent, hogy egyszer valóra válik. Hinni a vágyban, akaratunkban. Ha kell, hát bízni halálig.
Szabó Lőrinc




Egy emberben néha elhal a remény, de egy állatban soha. Amíg él, él benne a remény, és él a hűség is.
Knight, E.




Az igazi csoda abban rejlik, hogy minél többet osztunk meg másokkal, annál gazdagabbak leszünk.
Limoy, Leonard




„Csak kétféleképpen élheted az életed. Vagy abban hiszel, hogy a világon semmi sem varázslat, vagy pedig abban, hogy a világon minden varázslat.”
Einstein, Albert





„Célozd meg a Holdat! Még ha elhibázod is, a csillagok közt landolsz!”
Ahern, Cecelia



„El kell hogy bírjuk terheink vagy elvesznek szép perceink,
és mindig mennünk kell tovább, egy életen és sorson át...”
Depresszió együttes




Ne félj attól hogy valaki szeret téged, gondolj csak bele ez nem a vég, hanem a kezdete valaminek...talán egy jobb élet kezdete is lehet.
withAngel



Rügyek fakadjanak, virágok nyíljanak,
Öröm arcodon, mosoly az ajkadon,
Felhőtlen legyen, boldog, szép, vidám napod!
Karollak, forró szeretettel csókollak! 
Dombi László




Annak aki az álmait valóra akarja váltani, muszáj ébren maradnia!”
Wheeler, Richard



"Először magadban kell létrehozni a változást, amit a világtól követelsz."
Gandhi, Mahatma



„Valahányszor egy kisgyermek azt mondja: "Nem hiszek a
tündérekben", egy kis tündér valahol holtan esik össze.” 
Berrie, JM





A cselekvés - mozgásba lendült akarat.
McDougall, William



Minden amit eddig elviseltem, könnyé válik és kicsordul
Gazette





Te vagy a Nap, aki miatt gyorsan elillan a hajnal.
Te vagy a virágokon a harmat, ragyogsz, mint egy csillag.
Te vagy a langyos szellő, mely cirógat, simogat lágyan.
Te vagy a Nyári eső, amely oltja tikkasztó szomjam. 
Dombi László



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése