2012. május 4., péntek

ANYÁM KÖNNYE FÜRÖSZTGETETT


Az anyák és gyermekeik közötti viszony különleges, és rányomja bélyegét a kicsiktől a nagyokig, sőt a felnőtt vagy az öregkort megértekre is. Az anya az, akihez örömünkben, bánatunkban először fordulunk, az anyatejjel együtt szavát is isszuk, melegséget, óvást, biztonságot kapunk, egyszóval az életet. Az elszakadás, a köldökzsinór elvágásával hamar megtörténik, de tragikusak az első bölcsődei, óvodai, iskolai, egyetemi, házassági napok, és majd a végső búcsú, a halál. De az anyák sosem halnak meg! Képesek nemzeteket kitenyészteni, csak tovább kell vinni Horváth István gondolatait: ,,Anyám a hangod nem hallom többet./ Anyanyelvemben őrizlek téged.”
A naptárban lévő jeles napok között méltón szerepel az anyák napja. Régi ünnep, már az ókori Görögországban is tavasszal megünnepelték az édesanyákat. Hivatalossá Amerikában vált 1914-ben, de a második világháború után Európaszerte elterjedt és számos országban május második vasárnapján ülik. Magyarországon az ünnepet a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt honosította meg, május első vasárnapjára tették, amit 1925-ben szerveztek meg, és a Mária-tisztelet hagyományával kapcsolták össze.
Minden ember életében ott él az az édesanya, akihez úgy kötődhet, úgy szerethet, hogy az felszabadítja, bátorítja, útjára engedi. Az édesanyai szeretet az alapja annak, hogy meg tudjuk szeretni önmagunkat, és majd másokat is. A kötődés és szeretet türelmes kell, hogy legyen, nem pedig önzően rátelepedő vagy uralkodó. Ehhez a májusi naphoz közeledvén mind gyakrabban előtörnek jó vagy rossz emlékek, de az emberi természet elsimítja a negatív gondolatokat, és képesek vagyunk ,,csak a szépre emlékezni.” A tavaszi illatok anyaszagot árasztanak és ünnepet kiáltanak. Ünnepeljük az örök anyákat: a szépeket, a jókat, a melegen, lágyan simogatókat, a gyógyítót, a bátorítót, az engesztelőt, a szép szavút, a szigorút, a sírót, a nevetőt, a büszkét, az alázatost és a mérhetetlen szeretőt. Ünnepeljük az élőt, a holtat, az ágyhoz ragadtat, a szenvedőt, a gyermekeitől függőt, az árván magára hagyottat, az éhezőt, az utcán koldulót. Ünnepeljük a bátort, a dolgozót, a szavat hallatót, a csendest, a gyermekét siratót, az örök gyászolót, a megbocsátót. Ünnepeljünk az ovikban, az iskolákban, templomokban, otthonokban, emlekezzünk a temetőkben: ,,Anyám könnye fürösztgetett/ Ha az élet beszennyezett./ Az öröme napsugár volt,/ Rajta volt az egész égbolt.” Mondjunk áldást, egyszerűet, szívet melengetőt: 
,,Ahány virágszál van
Ott künn a határban, 
Hány csillag
Nyári éjszakában,…….
Ahány madár dalol
A virágos réten,
Ahány jó ember van
Széles e világon
Édes jó anyámra
Annyi áldás szálljon.”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése